"Az ember azt képzeli, mindenre van ideje, míg rá nem jön, hogy nem lesz."

A könyv felépítése figyelemre méltó: több nézetből több síkon és időben játszódik. Az írónő tökéletesen hangolta össze a jelen és a múlt történéseit úgy, hogy közben több szereplő szemén át ismerjük meg azt. Zavaró lehet néhány olvasónak, hogy az időben ide-oda repül, keverednek az emlékek és a jelenkori eseményei, nekem azonban így volt tökéletes.
Nagyon nehéz úgy beszélni a cselekményről, hogy az ne legyen spoileres, ezért igyekszek a karakterek jellemein keresztül egy átfogó képet mutatni. 

"Olyan nő akartam lenni, akit az egész világ csodál. És úgy értem el, hogy eldobtam minden álmomat, kivéve egyet: szükségem volt a sikerre, ahogy a halnak szüksége van a vízre. Anélkül ki lennék? Csak egy lány, akinek nincs családja, és akit könnyű elhagyni, félredobni."

A Szentjánosbogár lányokban Tullyt egy pompás, figyelemreméltó nőként ismerjük meg, aki minden energiáját a karrierébe fekteti: a sikerbe menekül a fájdalmas múltja elől. Ebben a részben azért küzd, hogy beváltsa Katenek a halálos ágyán tett ígéretét - hogy vigyázzon Kate gyermekeire. A maga jó szándékú módján meg is próbálja, de nagyon bizonytalan és sajnos súlyos hibákat követ el, így elidegeníti magát Johnnytól, Kate férjétől. Egy impulzív munkahelyi döntés miatt már a tévében sem szerepel és nem is kap másik munkát.  A bánatban és az önsajnálatban elveszett Tully élete nagyon gyorsan halad lefelé a lejtőn. Egyetlen ember áll szóba vele, Kate anyja, Margie. Magányában csak az alkohol és a gyógyszerek kínálnak vigaszt. Keresztlánya, Marah is csúnyán elárulja, amitől teljesen elveszíti az irányítást az élete felett. 

"Marah ekkor megtanulta, hogy vannak kapcsolatok, amik tűzijáték, könnyek és megbánás nélkül érnek véget. Csendben múlnak el. Ez megijesztette, ez a váratlan gondolat, ami megmutatta a magánya mélységét. Nem csoda, hogy évek óta menekült előle." 

Marah úgy reagál anyja halálára, hogy visszahúzódik - senki sem érheti el. Kizárja az apját, ellenállva annak, hogy megpróbálja összetartani a családot. Fájdalmát és depresszióját önmaga bántásával fejezi ki, ez az egyetlen dolog amitől jobban érzi magát. Minden segítség ellenére csak egyféle gyógyír létezik számára emellett: a szerelem. Miután túl messzire megy és elvág minden köteléket, amely a szeretteihez fűzi, egy telefonhívás és annak következményei döbbentik rá, hogy mi is a legfontosabb az életében.

Nem csak Maraht, de Tully anyját, Felhőt azaz Dorothyt is ez ébreszti rá, hogy sose késő még egyszer megpróbálnia annak lenni, akire a lánya az egész életében vágyott: az édesanyjának. Dorothy Tullyval szembeni múltbeli viselkedése mélyen a félelemben, a szégyenben, az önbizalomhiányban és a gyászban gyökerezik. Itt van egy nő, akit többször megtörtek, és aki egyszerűen képtelen hinni önmagában, mint nő vagy anya. Az írónő az ő karakterét alkotta meg a leghitelesebben és a legnyersebben. Szívszorító és teljesen más képet kapunk róla, mint az előzményben.  

"Hinni önmagunkban nagyon fontos, de nehéz azoknak az embereknek, akik művészi tökélyre fejlesztették, hogy csalódást okozzanak a barátaiknak és a családjuknak. Őszintén szólva, Dorothy csak kimondta a megfelelő szavakat, és próbált őszintének tűnni, de nem hitt a jóvátétel lehetőségében. A maga számára nem."